Brendon-ZF-Eger 1991, 92, 93-as fiú csapat honlapja.

Eger-FTC
10-10

 

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Látogatók száma
Indulás: 2005-09-18
 
Hírek
Hírek : Komárno

Komárno

Az elmúlt szezonbeli gyermekcsapattal, még utoljára részt vettünk egy szlovákiai meghívásos tornán, mielőtt Wolf Dávid venné kézbe a csapatot. 11 játékossal vettünk részt a tornán, a keretből hiányzott: Fábián Péter, Nagy Viktor, Buttinger Milán A komárnoi, hatcsapatos nemzetközi tornát a Domino-BHSE nyerte, az Eger a negyedik helyen végzett.

- Pénteken reggel 5 órakor indultunk és 10-kor már meccset is játszottunk a Sláviával – kezdte beszámolóját Kis Péter, a csapat edzője. – Az elején nem ment a játék, meglátszott a fiúkon, hogy korán keltünk és négy órán keresztül utaztunk. A harmadik negyedben jobb erőnlétünknek köszönhetően fordítottuk a magunk javára a mérkőzést. Ezt követően, este jöttek a házigazdák, akik ellen azt reméltem, hogy folytatjuk a pozsonyi csapat ellen nyújtott játékot és győzünk. Nem így lett, hiszen a szlovák gyermek bajnok és a ’92-es Budapest Bajnokságban a 4. helyen végző Komárno a mellett, hogy megkapta a hazai pálya előnyét még jól is játszott, így 8-4-re nyertek ellenünk. Ha teljes a csapat, akkor más az eredmény. Szombaton délelőtt a szlovák válogatott végül inkább a 91-esekre épült, tehát a kiírásnál (92 és fiatalabb) idősebbek játszottak a csapatban, ami ebben az életkorban még meghatározó, így nyertek is ellenünk. Este a Mladost ellen „kísértett” a magyar bajnokság, vagyis megint elment az ellenfél, mi pedig kapaszkodtunk. Az utolsó negyedben remek játékkal sikerült fordítani az eredményen és ezzel második győzelmünket arattuk a tornán. A vasárnapi matinén a komplett magyar gyermek bajnokcsapattal, a Domino-BHSE-vel kerültünk szembe, ami eleve meghatározta a mérkőzés végkimenetelét, hiszen mi alapból tartalékosan utaztunk Szlovákiába, ráadásul Jakab Damján, Herbák Erik és Román Gergely is kidőlt a sorból erre a meccsre. Egy cserével nem sokra mentünk. Összesítésben a negyedik helyen végeztünk. A játékosok közül különösen a kapus, Ficsor Péter nyújtott jó teljesítményt, rajta kívül Jelencsik Andrást, Rompos Gilbertet és Tóth Bencét emelhetem ki. Ez volt az utolsó „közös fellépésünk” a csapattal, mivel jövőre a 94-95-ös együttesekkel foglalkozom, míg őket Wolf Dávid veszi át. Köszönöm a fiúknak az egész éves munkáját!

Végeredmény:

1. Domino-BHSE

2. Szlovák válogatott

3. KVP Komárno (szlovák)

4. ZF-Eger (5 2 0 3 30-55 4 pont)

5. Slávia UK Bratislava (szlovák)

6. HAVK Mladost Zagreb (horvát)


Meccs eredmények:
ZF-Eger – Slávia UK Bratislava (szlovák) 9-4 (2-2, 1-1, 4-0, 2-1)

Egri gólszerzők: Jelencsik András 3, Balogh Gergely, Herbák Erik, Rompos Gilbert, Román Gergely, Jakab Damján, Göböly Attila 1-1



ZF-Eger – KVP Komárno (szlovák) 4-8 (1-1, 0-3, 1-2, 2-2)

Gd.: Jakab Damján, Balogh Gergely, Jelencsik András, Rompos Gilbert 1-1



Szlovák U14(15)-es válogatott – ZF-Eger 19-4 (5-0, 3-1, 7-1, 4-2)

Gd.: Rompos Gilbert 2; Balogh Gergely, Tóth Bence 1-1



ZF-Eger – HAVK Mladost (horvát) 8-7 (1-3, 2-2, 1-0, 4-2)

Gd.: Jelencsik András, Tóth Bence 3-3; Rompos Gilbert 2



Domino-BHSE – ZF-Eger 17-5 (3-1, 6-0, 5-1, 3-3)

Gd.: Jelencsik András 3; Balogh Gergely, Rompos Gilbert 1-1
Forrás: egerwaterpolo.hu

 
Eger 92-93 Fiú
 
Főmenü
 
Eger 91-92 Fiú
 
Linkek
 
ZF-Eger
ZF-Eger
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.