Szfehérvár 21-10
Kötelező győzelem sok védekezési hibával. Mindenki játszhatott és majdnem mindenki be is talált a fehérváriak hálójába. Annyi megjegyzésem lenne a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy szerintem a játékosaim annyira nem brutálisak, mint ezt a kiállítási arány mutatja.
Kicsit furcsa ez hazai pályán.
UTE 6-7
Úgy indultunk neki a mérkőzésnek, hogy tét nélküli, nem kell idegesen játszani. Aztán a fiúk valami csodálatos dolgot műveltek 4 negyeden keresztül. Voltak hibák, de a fiúk beleadták a szívüket a játékba és végig éreztették a bajnokesélyessel, hogy nem adják könnyen a bőrüket. Egyedül az emberelőnyös helyzetek miatt vagyok mérges. Védekezésre helyeztük a hangsúlyt és ezt maximálisan végrehajtották a srácok. Szomorú vagyok, a fiúk miatt, hogy 2 másodperc tette tönkre áldozatos munkájukat. Az én szememben ők nyerték ezt a meccset, gratulálok nekik tiszta szívből. Remélem pozitívan érinti majd őket ez a jó eredmény,ez a fontos. Erre is képesek vagyunk. Gratulálok a kollégáimnak a szép eredményekért.
OSC 22-8
Gratulálok a fiúknak a magabiztos győzelemhez. Sokat fordultunk le és mindenki játéklehetőséget kaphatott, a cserejátékosok is tökéletesen helyt álltak. A gólarányunkon javítottunk elég jelentősen.
Szolnok 12-7
Értékes győzelmet arattunk, kisebb döcögős perceket leszámítva elégedett vagyok. Bizakodóbbak lehetünk a végelszámolásnál, 4 mérkőzés van még hátra az alapszakaszból, ebből 9 pontot várok a fiúktól. Ficsor Péter kitűnően védett, Jakab Damján és Nagy Viktor jó játéka is segítette a győzelmet, valamint ne felejtsük el a bal szélena támadó játékosok, Fábián Péter és Rompos Gilbert gólerősségét sem. A jobb szélen Balogh Gergely lőtte be az emberfórokat. Egyszóval gratulálok a fiúknak!
Szolnok
A negyedik negyed közepéig minden úgy történt ahogy elképzeltük, 9-5-re vezettünk. Ekkor egy támadásunknál zavar támadt és gólt kaptunk. A folytatásban Kun György játékvezető szorossá tudta tenni a végeredményt, érthetetlen ötméteressel és furcsa ítéletekkel. Eddig pályafutásom során kevés lapot kaptam, most sikerült egy sárgát begyűjteni. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez.
BVSC
Mi adtuk oda a győzelmet az ellenfélnek. Végig nekünk állt a zászló. A negyedik negyedben 3-4 perces kihagyás elég volt a vereséghez. Az első három negyedben végig nálunk volt az előny, jobban játszottunk ellenfelünknél. Rosszul jöttünk a végjátékból, 10-10-es állásnál a bírók a kárunkra tévedtek és ebből a hibából vezetést szerzett a BVSC. A végén már mindenki támadott az egyenlítésért, így kaptunk még egy gólt. Bosszantó a vereség, több volt ebben a meccsben. Az ellenünk megítélt két ötméterest sem éreztem jogosnak. Mi eldönthettük volna korábban a meccset, de kimaradtak a nagy helyzeteink. Fejben elfáradtunk a végére. A Szolnok ellen javítunk.
Budafóka
Nehéz kezdés után sikerült felvenni a ritmust. Sikerült klönböző védekezési taktiikákat kipróbálni. Az eleje sokat kivett a játékoskból és a 3. negyedben fizikailag mi voltunk jobbak. Örülök a kötelező győzelemnek, szeretnénk a BVSC ellen is meglepetést okozni. A fiatalabbak jól beilleszkedtek a csapatba. Ficsornak a Honvéd ellen "ellőték" a kezét, sínbe rakták, de már levették és számítok rá a BVSC ellen. Szabó Ádám jól védett a Budafóka ellen.
Domino
Az első két negyedben kiegyenlített volt a mérkőzés, aztán a folytatásban ha Ficsor Peti nem véd olyan jól, nagyobb különbségű lehetett volna a vereség. Ahhoz képest, hogy a Honvéd játékosok nagy része az ifi meccs után duplázott, szorosabb eredményre számítottam. Pécsen kötelező győzelmet várok.
Hírös Kupa 08.09.07. Kecskemét
Nagyon álmosan kezdtünk, rengeteg helyzet kimaradt az első mérkőzésen, de nyugodt voltam annak ellenére, hogy nem sikerült az utolsó negyedig meglépnünk az ellenféltől. Tudtam, hogy a fizikális különbségnek ki kell jönnie a végére.
A második mérkőzés mondhatni mintaszerű volt. Véleményem szerint az első negyedben eldöntöttük a két pont sorsát.
A döntő idegtépő volt, a második és a harmadik negyedet szó szerint oda adtuk az ellenfélnek, rengeteg helyzetet és ziccert hibáztunk, de az utolsó negyedben , döntetlen állásnál is akadtak helyzeteink szép számmal. Nem éltünk vele. A hosszabbításokban ugyanez a tendencia volt jellemző. Az ötmétereseknél Ficsor Péter rögtön az első büntetőt megfogta, a további büntető lövők nem hibáztak.
Alapvetően kész vagyunk a felkészüléssel, helyenként még van mit csiszolni. Nagyon jó felmérés volt számomra ez a torna, tisztán látszik, hogy az úgynevezett perem csapatok szépen fejlődnek és nem lesz könnyű ellenük sem a bajnokságban. Nem szabad lebecsülnünk őket. Gratulálok a fiúknak, küzdeni tudásból és összetartásból ötcsillagos ötös.
Ringelhann Kupa 08.08.22.-23. Eger
Az UTE két napon két különböző csapattal érkezett, pénteken Benczur Márton 1992-es, szombaton Tóth László 1993-as korosztályú csapata szerepelt a tornán. A Kecskemét ellen még dadogott a labda, az UTE ellen értékes győzelmet arattunk. Sokat dolgozunk még a bajnoki rajtig, hogy a bő keretünkből kialakuljon az ütőképes gárda. A különdíjasok Ficsor Péter és Fábián Péter mellett kiemelném Nagy Viktor, Jakab Damján teljesítményét.
|