Brendon-ZF-Eger 1991, 92, 93-as fiú csapat honlapja.

Eger-FTC
10-10

 

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Látogatók száma
Indulás: 2005-09-18
 
Hírek
Hírek : 2008. XXXI. Ringelhann György nemzetközi emléktorna

2008. XXXI. Ringelhann György nemzetközi emléktorna

A nyári felkészülés utolsó hete előtt saját rendezésű tornán vettünk részt serdülő(1992-93)csapatunkkal. A 6 résztvevő csapat két hármas csoportban kezdte meg szereplését. Mi a dél-afrikai St. Albans Colegge-dzsal és a Kecskeméttel kerültünk össze. A dél-afrikaiakkal kezdtünk és már az első negyedben 11-1-re vezettünk, amivel el is dőlt a mérkőzés. Mindenki két negyed játéklehetőséget kapott, és az utolsó negyed kivételével 100%-os helyzetkihasználással 25-5-re nyertünk. Ezután következett a Kecskemét, ahol a 3. negyedben még 3 gólos hátrányban voltunk, de sikerült fordítanunk, és 9-7-re megnyernünk a mérkőzést. A másik ágon az Újpest nyert a szlovák bajnok Kassa és az amerikai Palos Verdes ellen(az amerikaiak kapusának ujjtörése miatt Szabó Ádám védte kapujukat). A másnap megrendezésre kerülő helyosztókon a Palos Verdes szerezte meg az 5. helyet a dél-afrikaiak ellen, és a Kassa a 3. helyet a Kecskemét ellen. A döntőben az idei szezon UTE II.-vel játszottunk(93-as csapat) és az első negyedben megszerzett 2 gólos előnyt végig sikerült megőriznünk. A kupagyőztes csapat(gólok): Fábián (14), Jakab (8), Nagy (6), Rompos (5), Buttinger (4), Göböly (4), Batki (3), Román (2), Mihály (1), Balogh, Jelencsik, Homa, Pál, Hangrád, Balázs

ZF-Eger - St. Albans Colegge 25-5 (10-1, 7-1, 7-1, 1-2)
Gólok: Fábián 6, Jakab 4, Rompos 4, Batki 3, Nagy 3, Buttinger 3, Mihály 1, Román 1

ZF-Eger - Kecskemét HVSE 9-7 (3-2, 1-3, 2-2, 3-0)
Gólok.: Göböly 3, Nagy 2, Fábián 2, Jakab 1, Buttinger 1

ZF-Eger - UTE -Jégcsillag 13-11  (3-1, 3-3, 3-3, 4-4)
Gólok: Fábián 6, Jakab 3, Rompos 1, Nagy 1, Román 1, Göböly 1

1. ZF-Eger,2. UTE-Jégcsillag, 3. SKP-Kosice, 4. Kecskemét HVSE, 5. Palos Verdes (USA), 6. St. Albans College (Dél-Afrika).

Különdíjasok: Legjobb kapus: Ficsor Péter (ZF-Eger), Legjobb mezőnyjátékos: Molnár Marek (Kosice), Gólkirály: Fábián Péter (ZF-Eger).

Wolf Dávid: - Az UTE két napon két különböző csapattal érkezett, pénteken Benczur Márton 1992-es, szombaton Tóth László 1993-as korosztályú csapata szerepelt a tornán. A Kecskemét ellen még dadogott a labda, az UTE ellen értékes győzelmet arattunk. Sokat dolgozunk még a bajnoki rajtig, hogy a bő keretünkből kialakuljon az ütőképes gárda. A különdíjasok Ficsor Péter és Fábián Péter mellett kiemelném Nagy Viktor és Jakab Damján teljesítményét.

 
Eger 92-93 Fiú
 
Főmenü
 
Eger 91-92 Fiú
 
Linkek
 
ZF-Eger
ZF-Eger
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.