Brendon-ZF-Eger 1991, 92, 93-as fiú csapat honlapja.

Eger-FTC
10-10

 

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Látogatók száma
Indulás: 2005-09-18
 
Hírek
Hírek : Eger-Budafóka 15-9

Eger-Budafóka 15-9

A nyári döntetlen után most hazai pályán játszottunk a Bodafok ellen. Az első negyed gólszegény 1-0-át hozott, mindkét csapat jól védekezett. A második negyedben már egyértelműen látszott, hogy mi irányítjuk a játékot, de még ekkor sem sikerült számottevő előnyre szert tennünk. A harmadik negyedre azonban felőröltük ellenállásukat, és 10-3-as vezetéssel zártunk az utolsó negyed előtt. A záró játékrészben a cseréink is több szóhoz juthattak. Az eddig remekül védő Szabó Ádám (Ficsor még mindig sérült) által vezetett védekezés nem működött jól, ezt a negyedet 5-6-ra veszítettük el. A végeredmény 15-9 lett, de még ez sem tükrözi a két csapat közti valós különbséget, amit főleg jóval nagyobb rutinunknak köszönhetünk a feltörekvő fővárosiakkal szemben. A védekezés az utolsó negyedet leszámítva jó volt, de még több gólt szerezhettünk volna, ha észrevesszük a leúszásokból adódó helyzeteket, ha normális passzok érkeznének a lövőhelyzetben lévőkhöz és meglátnánk a még jobb helyzeteket... Jövhéten a BVSC-hez látogatunk.

Eger-Budafóka 15-9 (1-0, 2-2, 7-1, 4-6)

Gól: Fábián 5, Rompos 3, Buttinger 2, Balogh 2, Jakab 1, Román 1, Göböly 1

 
Eger 92-93 Fiú
 
Főmenü
 
Eger 91-92 Fiú
 
Linkek
 
ZF-Eger
ZF-Eger
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.