Brendon-ZF-Eger 1991, 92, 93-as fiú csapat honlapja.

Eger-FTC
10-10

 

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Látogatók száma
Indulás: 2005-09-18
 
Hírek
Hírek : Eger-Hódmezővásárhely 13-6

Eger-Hódmezővásárhely 13-6

Az első negyedben nem azt csináltuk, amit kellett volna, ennek köszönhetően 3-0-re vezetett az ellenfél az első negyed végén. Innentől azonban beindult a henger és a második negyedben csak egri gólnak örülhetett a publikum, számszerint 5nek. A két felemás negyed után 5-3-ra vezettünk. A harmadik negyed már nagyobb küzdelmet hozott, de ezt is sikerült 3-2-re behúznunk. Az utolsó negyed 8-5-ről indult, amit egy 5-1-es negyeddel toltunk meg, így kialakítva a 13-6-os végeredményt. A gólkülönbség reális a két csapat között, ha az első negyedben is jól játszunk, akkor nagyobb lehetett volna a különbség. Göböly Attila 4 góljával kiemelkedett a mezőnyből. Az első kör után a 4. helyen állunk. A hétvégén két hazai meccs vár csapatunkra, szombaton a Domino-Honvéd, vasárnap a Pécs látogat Egerbe. Tabella:

Eger-Hódmezővásárhely 13-6 (0-3,5-0,3-2,5-1)

Gól: Göböly 4, Batki 3, Jakab 2, Fábián 2, Hangrád 1, Buttinger 1

8.forduló

Fehérvár-Eger 7-17
Hódmező-Domino 5-17
Pécs-Szolnok 8-7
OSC-BVSC 5-13
UTE-Budafóka 23-3

9.forduló

Eger-Hódmező 13-6
Budafóka-Fehérvár 19-8
Szolnok-OSC 16-7
BVSC-UTE 3-11
Domino-Pécs 14-8
 
Csapat Pont Gólkülönbség
UTE 27 +112
Domino 24 +79
BVSC 18 +24
Eger 18 +21
Szolnok 15 +16
Pécs 15 +14
Budafóka 9 -31
Hódmező 6 -39
OSC 3 -71
Fehérvár 0 -125

 

A másik csoport első köre a következő fordulóban fejeződik be.

 
Eger 92-93 Fiú
 
Főmenü
 
Eger 91-92 Fiú
 
Linkek
 
ZF-Eger
ZF-Eger
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.