Brendon-ZF-Eger 1991, 92, 93-as fiú csapat honlapja.

Eger-FTC
10-10

 

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Látogatók száma
Indulás: 2005-09-18
 
Hírek
Hírek : Vége a 2009/2010-es szezonnak

Vége a 2009/2010-es szezonnak

Az ifi bajnokság idei kiírásában a 6. helyen végeztünk. Az első helyezett Vasassal, a második helyezett Hovéddal és a negyedik helyezett BVSC-vel hazai pályán döntetlent értünk el, a harmadik KSI ellen itthon 1 góllal kaptunk ki, 3 pontot szereztünk tehát az előttünk végzett 5 csapattól. A Honvéd az utolsó másodpercben egyenlített, a Vasas az utolsó negyedben jött vissza 2 gólról a meccsbe, hathatós bírói segítséggel, valamint a KSI is az utolsó percekben szerezte meg a vezetést.  A mögöttünk lévő csapatokkal szemben 6 pontot vesztettünk, igazán fájó mindkettő. A Pécs elleni itthoni egygólos vereség nem volt benne a játék képében, azon a napon semmi se sikerült. Valamint az FTC ellen a vége előtt 4 másodperccel engedtük ki kezünkből az egy pontot érő döntetlent. Nem volt szerencsénk a szoros meccsekkel, 10 ponttal mindenképpen többet érdemeltünk volna ebben a szezonban, ami a 4. helyre lehetett volna elég... Dehát ilyen a sport. A rájátszás második körét végig centerünk, Takács Jani nélkül játszottuk, aki fülsérülést szenvedett, de a többieket is érték kisebb sérülések.


1. Vasas 61
2. Honvéd 58
3. KSI 54
4. BVSC 42
5. UTE I. 41
6. EGER 33
7. UTE II. 26
8. FTC 22
9. Szolnok 20
10. Pécs 11
11. Szeged 10
12. Szentes 9

Alsóház: 13. Kaposvár, 14. OSC, 15. Budafóka 16. Kecskemét 17. Cegléd

Góllövőink:
Madaras Markó 72
Jakab Damján 44
Lőrincz Bálint 37
Takács János 29
Fábián Péter 23
Szabó Zoltán 10
Balogh Gergely 6
Nagy Viktor 5
Bernáth Balázs 2
Göböly Attila 2
Gyetvai Zalán 2
Rompos Gilbert 1

Tóth Kálmán edző: - Edzőként számomra lezárult egy négy éves ifis ciklus. Úgy érzem a három bajnoki cím miatt ez a korszak sokáig emlékezetes marad az egri vízilabda sportban. A mostani 6. hely reális. Örülök, hogy az idei ifiből két pólósomat is (Madaras, Takács) megkörnyékezte az ország legjobban menedzselt élvonalbeli csapata. Ha sikerül megállapodniuk szóhoz juthatnak az OB I-ben is.






 

 
Eger 92-93 Fiú
 
Főmenü
 
Eger 91-92 Fiú
 
Linkek
 
ZF-Eger
ZF-Eger
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!